Az elmúlótól
Most tekints rám úgy,
Mint halovány pirkadatra,
Mint múló rózsára a szélben.
Lásd meg bennem a távolodó vihart,
Melyben meg-meglebben a láng,
Szerelmes,
Ami el is alszik,
Véglegesen.
Most tekints rám
szívfájdalomként,
Mint múló haláli bánatra,
Kövér könnyek áztatta,
Harmatos múlandó arcra,
Melyet az idő majd megleli,
S majd a ráncok
pókhálója szeli.
Most pedig utoljára
láss meg engem úgy,
Mint oszolandó deret az ablakon,
Mint végtag után a fantomfájdalom,
Mint az eső után a sárhalom,
Egy emlék, ami a félhomályba kúszik,
Az emberről, ki hamarosan
elmúlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése