A designért örök hála Ella Fishernek és Ruta Feeltnek!

Én igazából tragikusabb történteket írok.
Nálam ismeretlen az, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.

2012. október 13., szombat

Elisabeth - novella

Elisabeth

Nagy kaliberű, díszes és színes kalapok mindenfelé. Emberek sokasága pörög a táncparketten és nevetgélnek. Egy ember, egy különleges ember, méri végig az este fénypontját, aki miatt ez az egész "összejövetel" létrejött. De pont Ő érzi az unalmat és a szánalmat ha ezekre az emberekre néz, akik azért jöttek el, hogy felköszöntsék és utána magára hagyják. Ő gyönyörű, több rétegű ruhába öltözött erre az alkalomra, de még csak a közeli barátai sem dicsértek meg a maskarát. Unottan ült egy tölgyszéken és ásítozott, miközben mindenki táncolt,beszélgetett,ismerkedett.
Odakintről hideg levegő áramlott be a szobába, az arannyal keretezett erkélyről pedig látni lehetett a lovaskocsik sokaságát. Ezen az estén különösen sok csillag ragyogott az égen, mintha ők is részt akarnának venni pompájukkal ezen az eseményen. Már tíz óra felé járt az idő. A kisebb gyermekek már rég álomföldön járnak. Gondtalanok, várják a reggelt.
Ő, a tünemény, egy mosolyt erőltetett az arcára. Ezzel a hamis vigyorral is gyönyörű volt. Ébenfekete haját kontyba kötötte,de pár huncut hajtincs kellemesen hullott a vállára. Nagy, tengerkék szemében látszott, hogy alig várja az este végét. Bőre olyan szinten fehér és sápadt volt, hogy páran azt hitték, menten elájul. De Ő tovább tette vidámságát, míg belül majd felrobban. Sok ilyen eseményen részt vett már, de egytől egyig gyűlölte az összeset. Pedig egy korabeli fiatal lánynak rajongani kéne az ilyen estékért, a társaságért. De Ő más volt,mint a többi.
Ezt a különleges ember is tudta, a félelmetes, titokzatos férfi. Egyedül érkezett, potyautasként. Még fel sem volt rendesen öltözve. Egy barna vászonnadrág volt rajta és egy piszkos fehér ing. Sokan bámulták meg ezért, de Őt az ilyen nagyképű nemesek véleménye cseppet sem érdekelte.
Ő csak ezért a gyönyörű lány miatt jött el a bálba, noha ezelőtt még sohasem látta. De tudta, hogy itt lesz. Itt kellett lennie.

- Mikor lesz már vége? - gondolta magában Elisabeth, miközben teát szürcsölgetett. Sosem szerette az ilyen eseményeket és ,hogy a tizenkilencedik szülinapján is végig kell ezt szenvednie, maga volt a pokol. Édesanyja imádott ilyen bálokat rendezni, főleg, hogy férje, William Stones, rákban meghalt. Azóta Elisabeth anyja, Margaret, nem találja a helyét és különböző kisebb-nagyobb bálokkal fárasztja lányát. Elisabeth utálta ezeket az embereket, akik annyira fent hordják az orrukat. A lánynak minden egyes emberen megakadt a szeme, mindenkit végigmért és magában jót nevetett rajtuk. Hirtelen egy kéz nehezedett a vállár, mire felkapta a fejét. Félszegen hátranézett és meglátott egy igen szokatlan férfit. Az ő ruhája sehogy sem illett a többi nemes ember viseletéhez, inkább egy szolgálóéhoz. Szőke haja huncutul lógott bele zöld szemeibe. Azonnal felkeltette Elisabeth érdeklődését. A lány elmosolyodott,az este végre őszintén.
- Miss. Stones? Szabad egy táncra? - Elisabeth habozás nélkül bólintott,majd felállt. A férfi felemelte a kezét, a lány pedig gyengéden megszorította. Bőre puha volt és meleg. Az ismeretlen ember magához rántotta Elisabethet, aki egy kicsit meglepődött,de cseppet sem bánta. Rögtön táncolni kezdtek, de egyikőjük sem figyelt igazán a lépésekre, csak egymás szemébe bámultak. Elisabeth észrevett valamit azokban a gyönyörű méregzöld szemekben, amit próbált figyelmenkívül hagyni, de nem hagyta nyugodni. Valami lángolt azokban a szemekben. Arcuk egyre közelebb ért a másikéhoz. Elisabeth érezte a férfiból kiáramló meleget, ami szinte megrészegítette. A lány számára minden elsötétült, csak a zene szólt és csak Ők ketten voltak a parketten, ahogyan egymás szemébe bámulnak. De a kábulatnak gyorsan vége lett, mikor a zenekar abbahagyta a muzsikát és mindenki tapsolni kezdett. Elisabeth magában átkozta a zenekart  hogy ilyen gyorsan abbahagyták. Mikor újabb nótát kezdtek el játszani, Elisabeth visszafordult a férfihoz, de Ő akkor már messze járt. Egyszerűen eltűnt. A lány felsóhajtott és elfoglalta régi helyét a tölgyfaszéken és újra szürcsölgetni kezdte a teáját.

***

Pár óra unalmas bájcsevej után Elisabeth nem bírta tovább. Nagy léptekkel lépett ki az erkélyre és mélyen beszívta a friss levegőt. Hagyta, hogy a gyenge szellő játsszon a hajával és táncoljon az arcán. Mikor a lány kinyitotta a szemeit és lepillantott, újra észrevette a férfit, akivel olyan jól érezte magát, attól függetlenül, hogy csak pár percig tartott az egész. A férfi a lovaskocsik mellett sétált, majd felnézett Elisabethre és rákacsintott. A lány nem bírta tovább, rohanni kezdett. Meg akarta ismerni a férfit, hogy megmentse ezektől az emberektől. Elisabethet eljegyezte egy gazdag családból származó Richard Wayne nevű ficsúr, aki csak egy évvel volt idősebb a lánynál, de mégis úgy viselkedett vele, mint egy gyermekkel. Elisabeth utálta azt a nagyképű kölyköt és nem akart hozzá menni. De akárhogy ellenkezett, édesanyja nem fogadott el nemleges választ. Amint Elisabeth szinte kitépte az ajtót a helyéről, a férfi előtte állt, egy helyes félmosollyal az arcán. A lány nyelt egyet majd közelebb lépett.
- Boldog születésnapot, Miss. Stones! - hajolt meg előtte a férfi.
- Elisabeth.
A férfi megragadta a lány kezét és lassan közelebb húzta magához. Még mindig mosolygott. Belekulcsolta ujjait a lány ujjaiba, majd megcsókolta Elisabeth kézfejét. A lány lábai remegni kezdtek, de erőt vett magán és nyelt egyet.
- Nos, Elisabeth ... bocsánatot kérek a további tetteimért, de késztetést érzek ,hogy megtegyem.
Elisabeth tudta, hogy mi fog most következni. Az utóbbi egy órában csak a férfira gondolt és ,hogy összeérnek ajkaik és boldogan fognak tovább élni.
- Mi a neved? - suttogta a lány, míg arcuk csak pár centiméterre volt egymástól. Tudni akarta a nevét, mielőtt bármi is megtörténne.
- Vincent Woodville - mosolygott vészjóslóan a férfi. Elisabethnek pörögni kezdett az agya, hisz ismerős volt neki ez a név, de már túl késő volt. Hasából hirtelen vér ömlött, lábai összerogytak. Elisabeth bevágta fejét a nedves betonba, mikor a földnek ütközött. Vincent egy véres tőrt tartott a kezében és halkan kuncogni kezdett. Szemeiben újra és újra felcsillant valami, amit a lány nem tudott azonosítani. Gyönyörű halvány rózsaszín ruhája, most vértől csillogott. Próbált sikítani, de hangja eltűnt a  messzeségben.  Vincen többször beleszúrta Elisabeth testébe a kést, szánalmat nem ismerve. Elisabeth agya leállt és csak a fájdalmat érezte. De nem a szúrás okozta fizikai fájdalmat. Testével együtt szívét és lelkét is megsebezte ez az ismeretlen férfi. Elisabeth nem küzdött, várta a halált. Vincent gyáván elrohant,de előtte megcsókolta a lány ajkait, amiből vér ömlött.

Egy évvel öregebb lett Ő
S évfordulója napján leli halálát.
Gyámoltalanul fekszik Ő
Ki többé már nem érzi világ fájdalmát.
A sárban ázva holtestét
Lepi el a sok mocsok
Nem érzi többé szívet

Ami nem vár, csak romok.





9 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes volt ez a történeted és jó volt látni, hogy itt már hosszabb mondatokban és gondolatokban alkotsz :) Gyönyörűen fogalmazol, jól teremtetted meg a hangulatot, tetszettek a leírások és ahogyan vitted előre a cselekményt. Fordulat-gazdag volt a lezárás is és a vers is frappáns volt a végén. Talán, próbálkoznod kéne a versírással is, én csak biztatni tudlak rá :)

    VálaszTörlés
  2. Szatti, először is köszönöm ,hogy újra írtál :) Nagyon jól esik látni ,hogy olvasol :) Próbálkoztam versírással is, kisebb-nagyobb sikerrel,de lehet ,hogy újra belefogok:) Ismét köszönöm ,hogy írtál :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó történet, megvolt a csattanó, ami most meg is lepett, és ez remek. :) Kár, hogy nem tudjuk Vincent tettének okát,de tetszett!
    B.

    VálaszTörlés
  4. Örülök ,hogy tetszett :) Próbáltam titokzatos maradni, de talán túl messzire mentem :)

    De köszönöm ,hogy elolvastad és írtál nekem :)

    VálaszTörlés
  5. Megint csak azt tudom mondani , hogy nagyon tetszik ahogy írsz :) Pontosan az ízlésemnek való. Hihetetlen hogy mennyire belelehet magadat élni a szavaid teremtette hangulatba ! Örülök hogy ennyi novellád van , mert mindet elolvasom ha addig élek is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ebony!

      Ennek nagyon örülök, nem tudod, hogy milyen jó érzés ezt olvasni! Remélem a többi novellám is tetszeni fog neked és azt is, hogy a jövőben sem okozok majd csalódást!

      Puszil,
      Dorothy L.

      Törlés
  6. Első szó, ami az eszembe jutott: Utállak! :D Bár én is szeretek ilyen fordulatokat írni, de ez még nekem is nagy volt. Belelovaltam magam a romantikus történetben, de téged ismerve számíthattam volna a tragédiára. Ez jó volt, folyamatosan olvastatta magát a szöveg, jól ábrázoltad, a hangulatot, hasonlatok és a szóhasználat is tetszett. Azt figyeltem meg, hogy hasonló karakterekkel dolgozol a novellákban, már mint haj, szem színre gondolva. Ez véletlen vagy tudatos? Azért a végén a csók elégé beteg perverzre sikerült. :)

    VálaszTörlés
  7. Ahh, az az utolsó csók! *^* Annyira szép, hogy végül megkapják mindketten, amit akartak. Legalábbis, én így látom. :) Jah, és a hangulat. Nagyon jól leírtad az egészet. Gratula ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sheena!

      Örülök, hogy tetszett még akkor is, hogy ezt még nagyon régen írtam, évekkel ezelőtt. Nagyon szépen köszönöm a véleményed, sokat jelent! :)

      Ölel,
      Dorothy L.

      Törlés